Erőre kapott a lízingpiac: kellemes és aggasztó meglepetés is jutott a harmadik negyedévre

Összességében jól teljesített a magyarországi lízingpiac a harmadik negyedévben a Magyar Lízingszövetség adatai szerint.

Utolsó frissítés: 2024-11-19

Az idei harmadik negyedévben összességében jól alakult a magyarországi lízingpiac teljesítménye, több eszközosztály is növekedést mutatott a 2023-as év azonos időszakához képest – összegezte a piaci adatokat Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy bár a személyautók és a kisteherautók tekintetében a szerződések száma és a kihelyezett összeg is növekedett, a forgalomba helyezések 2024 harmadik negyedévében visszaestek az egy évvel korábbi számokhoz képest. Hozzátette: a termelőeszközök esetében is összességében vegyes a kép.

A lízingpiac a harmadik negyedévben 684 milliárd forintnyi finanszírozást ért el, ami 7,85 százalékkal haladja meg a 2023 azonos negyedévében kimutatott összeget. A szerződések számában markáns növekedés volt tapasztalható: a 61 072 megkötött szerződés 218,6 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor volt. Kőszegi László kifejtette, bár a lízingportfólió 2 209 milliárd forintra növekedett – ez 6,1 százalékkal haladja meg az előző évi értéket –, ám az állományi szerződésszám eközben 4 százalékkal zsugorodott 313 113 darabra. Hozzátette, az ügyfelek döntő többsége, 83 százaléka új eszközökre kötött lízingszerződést.

Akciók és növekvő kereslet hajtották a gépjárműveket

A különböző eszközkategóriák teljesítményére rátérve a főtitkár ismertette: továbbra is a személygépkocsik, kisteherautók és a motorkerékpárok képviselik a legnagyobb szeletet a lízingtortából Magyarországon. Ezek esetében 404 milliárd forintnyi volt az új finanszírozás az elmúlt negyedévben, ez adja a hazai lízingpiac nagyjából 60 százalékát – az újonnan finanszírozott összeg 25 százalékkal emelkedett a 2023-as harmadik negyedévhez képest. Hasonló mértékű emelkedés volt megfigyelhető a szerződések darabszámában is, idén a harmadik negyedév végéig 51 203 új szerződést kötöttek az ügyfelek ebben a szegmensben. 

„A kategória látványos eredménye részben azzal magyarázható, hogy a személyautók esetében 7,3 százalékos volt a növekedés a forgalomba helyezések számában a tavalyi év első három negyedévéhez képest(bár a 3. negyedév enyhén visszaesett 2023 Q3-hoz képest), a kisteherautóknál pedig még ennél is markánsabb, 20 százalékos volt az emelkedés. Ezzel párhuzamosan a lízingpenetráció 30 százalék közelében volt, ami jóval magasabb, mint a 2023-as adat. Mindkét tényezőnél nagyon fontos szerepe volt a különféle finanszírozási akcióknak, amelyek több márkánál is jelen voltak a vizsgált időszakban, volt, ahol kamatmentes konstrukciót is kínáltak az ügyfeleknek” - magyarázta Kőszegi László. A Magyar Lízingszövetség adatai szerint az autófinanszírozáson belül a flottakezelők folytatták a bővülést, 8752 megkötött szerződésük 4 százalékkal volt több, mint 2023 azonos időszakában, a finanszírozott összeg viszont 38 százalékos növekményt ért el 81 milliárd forintos eredménnyel. A főtitkár megjegyezte, ez a piac jóval nagyobb, de a szereplők közül kevesen szolgáltatnak adatot a szövetségnek. 

A második legnagyobb szegmens, a nagyhaszonjárművek esetében a forgalomba helyezések az év első 9 hónapjában jelentősen, majdnem 10 százalékkal csökkentek. A közúti vontatók (-22%) és a buszok (-53%) még ennél is drasztikusabb mértékben estek vissza. Ugyanakkor ez nem tükröződik a lízingpiacon: a szerződésszám stagnált (5329 darab született), a finanszírozott összeg pedig 3 százalékkal 145,5 milliárd forintra emelkedett. Kőszegi László megjegyezte, ez az egyik kiemelten fontos szegmens a hazai lízingpiac tekintetében, mivel a nagyhaszonjárműveknél 58 százalékos a lízingpenetráció, a nehéz pótkocsik esetében pedig még ennél is magasabb, 63 százalék.

Egyre több a lakossági ügyfél

Az ügyfélösszetétel kapcsán Kőszegi László elmondta, hogy finanszírozott összegben a lízingpiac 87 százalékát továbbra is a vállalati ügyfelek teszik ki, a maradék 13 százalékon osztozik a lakosság, az állam és az egyéb ügyfelek. 

„Ám a lakossági szerződésszám elmozdult a tavalyi mélypontról: 12 489 darabbal immáron a teljes állomány 20 százalékát teszik ki a 2024-es évben. A lakossági ügyfeleknek finanszírozott személygépkocsik száma 79 százalékkal nőtt a tavalyi évhez képest, 2024-ben a harmadik negyedév végéig 11 469 ilyen szerződés született, részesedésük a személyautók esetében immár 35 százalékos” - részletezte a Magyar Lízingszövetség főtitkára. Mint ismertette, a vállalati szegmensen belül 70 százalékos a KKV ügyfelek aránya, és 30 százalék a nagyvállalatoké.

„A jelenlegi kamatkörnyezetben továbbra is rendkívül fontos, hogy államilag támogatott lízingkonstrukciókhoz juthassanak a kis- és középvállalkozások, amelyek az így szerzett forrásokat teljes egészében beruházásokra fordítják. Az idei év 9 hónapjában 121,5 milliárd forintnyi szerződést kötöttek az ügyfelek valamilyen támogatott konstrukció keretein belül, ami 6 942 szerződést jelent. Ez 10 százalékkal kevesebb szerződést jelent, mint 2023-ban volt, valamivel kevesebb finanszírozott összeggel” - fogalmazott Kőszegi László. A Magyar Lízingszövetség adatai szerint a Széchenyi Lízing Kártya program is valamelyest visszaesett a tavalyi évhez képest: 6041 szerződésre 90 milliárd forintnyi új finanszírozás jutott. Az Eximbank Baross Gábor programja minimálisan növekedni tudott a finanszírozott összeg tekintetében (31 milliárd forint), viszont a szerződésszám a 2023-as 925 darabról 869-re csökkent.

Kivár a legfontosabb ágazat, de van pozitív meglepetés is

Nem érkeztek jó hírek egy másik kulcsfontosságú szegmensből: gyengén teljesítettek a mezőgazdasági termelőeszközök, amelyek 2024 egészében csak a tavalyi évi finanszírozás 62 százalékát hozzák, mindösszesen 58 milliárd forintnyi összegben. A szerződésszámban is komoly, 34 százalékos visszaesés tapasztalható, ezekből 1787 darab született.

„A mezőgazdasági gépek piaca nagyban függ attól, hogy fut-e valamilyen állami támogatás ilyen eszközök beszerzésére. Jelenleg nincs semmilyen elérhető konstrukció, így a szektor kivárásra rendezkedett be, ez értelemszerűen jelentősen visszavetette az ágazat teljesítményét” - mondta Kőszegi László, aki szerint a mezőgazdasági termelőeszközök gyengélkedése azért is aggasztó, mert a szegmens kiemelten fontos a lízingcégek stratégiájában. Mint folytatta, az egyéb gépek kategóriája is felemásan teljesített: miközben a szerződésszám 2,7 százalékkal növekedett (1506 darab) tavalyhoz képest, a finanszírozott összeg majdnem 15 százalékkal 49 milliárd forintra csökkent.

„A statisztikák pozitív meglepetést is tartogattak: ugyanis miközben a magyar építőipar termelésének volumene a KSH adatai szerint visszaesett 2024-ben, addig a lízingpiacon az építőipari gépek szegmensében a finanszírozott összeg jelentősen, 36 százalékkal tudott növekedni – 21,7 milliárd forintra. Ezzel párhuzamosan a megkötött szerződések száma is 35 százalékkal 970 darabra emelkedett” - részletezte Kőszegi László.

Csökkenőben az euró alapú konstrukciók aránya

A Magyar Lízingszövetség adatai szerint idén is a pénzügyi lízing dominálja a piacot 2024 első félévében 85 százalékos részesedéssel. A zárt végű pénzügyi lízing 361,5 milliárdot, míg a nyílt végű 223 milliárd forintot tett ki. Ezzel szemben a kölcsön, amely főként állami és EU-s támogatások esetén jellemző, jelentősen visszaesett a támogatások elapadása miatt, a piac mindössze 3,3 százalékát tette ki a tavalyi 10 százalékhoz képest.

Kőszegi László kifejtette azt is: bár továbbra is magas a piacon az euró alapú finanszírozások aránya, de a tavalyi évhez képest csökkent. 2024-ben a finanszírozott összeg 35,6 százaléka, míg a szerződések 17,7 százaléka volt deviza alapú, szemben a tavalyi 41 és 22 százalékos arányokkal. Mialatt a személyautók és kisteherautók esetében kisebb súlyú az euró alapú finanszírozás, a nagyhaszonjárművek és egyéb gépek esetében továbbra is jelentős az eurós konstrukciók szerepe.

Forrás: Magyar Lízingszövetség