Greengo! - Autós bubi indul Budapesten

Utolsó frissítés: 2016-11-24

2016. november 22.

 

Michaletzky Bálint kitalálta, mitől lesz jobb a fővárosi közlekedés. Indul a Greengo Budapesten!

“Az elején elég hosszasan kellett magyaráznom az ismerősöknek, hogy mi lesz ez, aztán a végén sikerült két szóra redukálnom: Bubi. Autóval.” – meséli nevetve Bálint a Király utcai irodában, ami egyelőre még csak egy üres szoba, középen egy nagy asztallal. Előtte egy energetikai projektet menedzselt (szélerőművek), három éve pedig úgy döntött, hogy belevág az elektromosautó-bizniszbe.

Nagy fába vágja a fejszéjét az, aki a közösségi autózás területén vállalkozik, ez a fa pedig kétszer olyan nagy, ha az autó elektromos. A kedden induló magyar Greengo itt szeretne nagyot alkotni – a fővárosban bárhol felvehető elektromos autókkal.

Magyarországon még nem sikerült kialakítani a közösségi autózás kultúráját, jó pár évvel vagyunk lemaradva a nyugat-európai mentalitáshoz képest. A saját autó még mindig egyfajta státusszimbólum, nehéz az átállás, nem egyértelmű, hogy mekkora piaci igény lesz a Greengóra.

Michaletzky Bálint tisztában van a viszonyokkal. “Sokat jártunk Nyugat-Európába tesztelni és tanulni a különböző rendszereket, azért azt fontos látni, hogy a legtöbb nagyvárosban ezek működő rendszerek, igaz, hogy többségében benzines autóval valósultak meg”.
greengo-2016-for_dscf3807

Michaletzky Bálint (Fotó:The Orbital Strangers)

A kezdeti ötletet egyébként is gyúrni kellet, három éve még Reanult Twizy flottát szerettek volna. “Aztán kiderült, hogy nem lehet rá normális ajtót szerelni, alapból egy “ne ess ki belőle” járgány, ráadásul nincs benne fűtés, szóval a téli-nyári üzemmód nem megoldható. Gondolkodtunk ugyan azon, hogy tegyünk rá másik ajtót és fűtést, de túl bonyolult lett volna.” A megoldás végül a Volkswagen átalakított elektromos autója, az e-Up lett.

Milanovich Attila, a Ce Rent ügyvezető igazgatója a forbes.hu-nak elmondta: szeretnék a szolgáltatási területüket a felmerülő ügyféligények figyelembe vétele mellett a mostani elérhető terület legalább háromszorosára növelni, 300-500 db elérhető autót biztosítani legalább 10.000 felhasználó részére.  “A kihasználtsági mutatóink legalább 15-20% közötti stabilizálása és ennek függvényében egy autónkkal 3-10 család autó igényének kiváltása.”

Az eddigi tesztidőszak nem dobott ki különösebben nagy hibát, “Reméljük, hogy három év alatt megtanultuk a leckét” – mondja Bálint. “Abban ugyan reménykedtünk, hogy a töltőhálózat egy kicsit jobban fog fejlődni, vagy mi is saját töltőket tudunk telepíteni, de sajnos ez nem így lett, ezért nem is indulunk olyan nagy flottával”. Egy töltő telepítése Bálint szerint 2-3 millió forintba kerül, és legalább 100-150 töltő kéne az ideális üzemhez. Az e-Up 2 nap alatt merül, de az app ki is írja, hogy a kiszemelt járgány mennyit bír még az aktuális töltöttséggel.

screenshot_2016-11-21-17-00-46screenshot_2016-11-21-17-01-19

 

“A legnagyobb akadály a tyúk-tojás problémára hasonlít: addig nem terjednek az elektromos autók, amíg nincs kiépített töltőhálózat, de addig nem építenek töltőhálózatot, amíg nincs elég elektromos autó. Mi most ezen szeretnénk billenteni egyet!” – mondja Bálint.

Így lehet beülni a Greengohintóba

A Greengo applikáció egy rövidnek nem nevezhető regisztráció után (meg kell adni a jogsi és a személyi igazolvány számát is, lakcímet, satöbbi) letölthető a telefonra, ahol térképen jelzik a szabad autók helyét, a töltöttségét, és azt, hogy ezzel mekkora távot lehet megtenni.  A regisztráció során be kell állítanunk egy 5 jegyű PIN-kódot, és amikor a kiválasztott autóhoz érünk:

-rá kell nyomnunk a zárolás feloldása ikonra

-majd be kell ütünk a PIN-kódot

-ezután az autó szélvédőjének jobb alsó sarkában lévő kis monitoron felvillan egy azonosítókód

– ezt szintén a telefonba kell bepötyögni,

és már kattan is a központi zár. A kulcs a kesztyűtartóban van a forgalmival együtt, a kesztyűtartón pedig piktogramok segítik az indítást. (A slusszkulcs elfordítása után a kézifék alatti panelen újra be kell ütni a PIN-kódot, és utána megnyomni a # gombot, de aki béna, mint én, az a csillagot nyomogatja, miközben az autó türelmetlenül pittyog, és ha mindezt a bulinegyed közepén csinálja péntek este, akkor egy nagyon amatőr autótolvajnak is nézhetik.)

Ha sikerült beütni a PIN-kódot, az autó átengedi a vezérlést, és már indíthatunk is. Igazából az indítás nem jó szó, és ezt azért mondom, mert most vesztettem el az elektromosautó-szüzességemet, és az egész inkább bekapcsolásra hasonlított, mintsem beindítás. Nincs rázkódás, röffenés, csak szépen világít a műszerfal. A sebességváltó automata, ami nagyon kényelmes belvárosban.

A szinte teljesen töltött e-Up műszerfala 145 km-re elegendő kakaót mutatott. Összesen 6,8 km-t mentem vele, ez az a táv, amire ki van találva.
Bálint szerint reálisan 100 km-t tud menni egy töltéssel, de a hatótáv nagyban függ az időjárástól is. “Rosszul bírja az akksi a hideget” – tárja szét a kezét. Minél hidegebb van, annál gyorsabban merül, ráadásul ha az ember a fűtést is rányomja, akkor még tovább csökken, akár 20-25 km utat is el lehet fűteni egy hidegebb napon.

Kinek lesz jó a Greengo?

Alapvetően azoknak, akik városon belül akarnak rohangálni, de nem akarnak egy autóval bajlódni – fizteni a mindenféle adókat utána, szurkolni a benzinkúton 10 forint üzemanyagár-csökkenésért, parkolót keresni minden este. A Greengo autóit bárhol le lehet tenni, ahol más számára is könnyen hozzáférhető, nincs töltősziget, ahová kötelezően el kéne vinni. Ha lemerült, akkor a cég elszállítja. Ugyanez persze az árnyoldala is lehet, ha épp nagyon menni akarnánk valahova, simán lehet, hogy nem lesz autó a közelben.

Mennyibe fog kerülni?

Az egyszeri díjak összesen 5900 forint, ebből a bankkártya regisztráció 1000 forint és a regisztrációs díj 4900 forint, ezután  a havi díj 990  forint, az autó bérlése percenként 65 forint, tehát egy 40 perces út 2600 forintra jön ki. A parkolás percenként 15 forint, és igyekezzünk nem elhagyni a slusszkulcsot, mert a bünti 100 ezer forint.

Szabályok azért vannak

Ha valaki őrültködni akar, azt saját kontóra teheti, az összes büntetés a felhasználót terheli. Nem is csábított volna a sötét oldal, ha az elektromos autónak nem lenne egy orbitálisan vonzó tulajdonsága a gyorsulás. Lepadlóztam, azonnal belecsapta a fejemet a fejtámlába, és már el is érte az 50 km/h sebességet, szóval elég könnyen össze lehet szedni pár bünticetlit, ha nem figyelünk.
“Volt már, hogy kaptunk a rendőrségtől egy papírt, hogy az egyik autónkkal szabályt sértett valaki, visszanéztük, az az autó a közelben sem volt. Aztán kiderült, hogy rossz rendszámot küldtek át, egy másik autóval tényleg szabálytalankodott valaki – a végén rájöttem, hogy én voltam” – meséli nevetve Bálint. A központból egyébként mindent látnak, hol van az autó, mennyivel megy, milyen állapotban van,illetve ha szükséges, akkor az álló autóban kiiktathatják a gyújtókapcsolót.

(Forrás: www.forbes.hu)