Dinamikusan növekszik a magyar faktoring piac forgalma

Utolsó frissítés: 2016-09-15

A Magyar Faktoring Szövetség éves sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint 2015-ben lényegesen megugrott a magyar faktoring piac aktivitása: a 2014. évi 14 százalékos bővülés után, 2015-ben 31 százalékkal, 2016 első félévében pedig már 39 százalékkal nőtt a forgalom – nyilatkozta Csáki Ferenc, a Magyar Faktoring Szövetség elnöke.

A Magyar Faktoring Szövetség tagvállalatai által megvásárolt követelések összértéke 2015-ben rekordösszegre, 1200 milliárd forint fölé nőtt. Ágazati felosztásban a kereskedelemben működő cégek követeléseinek faktorálása adja a teljes faktoring forgalom 41 százalékát. Az ipari termelő, gyártó cégek követelései 29 százalékot tesznek ki, míg a szolgáltató vállalkozások a faktoring forgalom 17 százalékát jelentik.

A szövetség elnöke rámutatott: a forgalom növekedése a finanszírozás volumenét is jelentősen megnövelte, amely 2015 végén meghaladta a 140 milliárd forintot. Ez azért is jelentős, mert eközben a vállalati hitelállomány teljes volumene 6,5 százalékkal csökkent. Csáki hozzátette, a faktoring piac mostanra stabilizálódott, nem jellemző az új cégek belépése, de az sem, hogy sokan kihullanának. Megjegyezte, azzal is próbálják magukat népszerűsíteni a faktorházak, hogy a bankokkal szemben ők további szolgáltatásokat, kockázatkezelést, követelésmenedzsmentet tudnak biztosítani ügyfeleiknek.

(Forrás: Magyar Faktoring Szövetség)